A tengerimalac (Cavia porcellus) a rágcsálók (Rodentia) rendjén belül a Cavia nemhez tartozó, külsőre leginkább nyúlra emlékeztető, de nála valamivel kisebb testű emlős. Testhossza 2,5–3 dm, tömege 0,8 (nőstény) – 1,5 (hím) kg. Őseinek természetes élőhelye Dél-Amerika (Kelet-Brazília, Chile, Peru, Argentína). Méretben, színben, szőrfajtában igen különbözőek lehetnek, s egyik jelenleg vadon élő fajhoz sem hasonlítanak. Pontos ősük nem ismert.

Elnevezése

A tengerimalacnak nevével ellentétben rendszertanilag semmi köze nincs a disznókhoz tesfelépítésük sokkal inkább a nyulakéra emlékeztet. A furcsa elnevezés – amely a magyarba a német Meerschweinchen tükörfordítása által került – eredete nem teljesen tisztázott. A „tengeri” utalhat egyaránt az állat tengeren túli származására, és arra is, hogy amikor a spanyolok felfedezték, tengeri hajósok juttatták el Európába, Afrikába, Ázsiába a 16. században. mint díszállatot a gazdagok szórakoztatására. [..] A „malac” név eredete szintén nem teljesen tisztázott. Egyes feltételezések szerint a kismalacokéhoz hasonlító visító, olykor röfögő hangjának köszönheti, mások szerint pedig annak, hogy a már több ezer évvel ezelőtt háziasított fajtáját Dél-Amerikában a húsáért tartották, akárcsak a disznókat, illetve a középkorban a hajókon is előszeretettel fogyasztották. Létezik egy harmadik feltételezés is, miszerint azért ragadt rá ez a név, mert a földet túrva keresi táplálékát, mint a disznók. Ezen kívül magyarázták már azzal is, hogy testalkata (rövid, lelógó fül, a testéhez képest nagy fej, farok hiánya) kissé a malacéhoz hasonlít.

Lírása

Egy kifejlett példány hossza eléri a 25–30 centimétert, tömege 800–1500 gramm. A fej a test arányához képest nagy. A fejen a szemek a koponya oldalán helyezkednek el, és a fülek között is széles a távolság. Fülük viszonylag rövid és lelógó. Teste egyenletesen izmos felépítésű. A nyak rövid és erőteljes, a toka tekintélyt sugároz. A törzs hosszú, de látszatra zömök. A vállak szélesek, mélyen ülnek, és homorú ívet formálnak az állat gerincvonalán. A medencecsont széles terpesztésű, a gerinc lefutása a farokcsigolyák felé szépen ívelődő. A test kontúrja határozott kettős ívet mutat, amely a fej tetejétől indul ki. A mellső végtagjaik egyenesek, a hátsók pihenő helyzetben „V” alakot alkotnak. A mellső végtagokon négy, a hátulsókon három ujj található. Farkuk nincs.

Érdekesség, hogy a tengerimalac hallása rendkívül kifinomult, és az ember által hallható hangoknál jóval szélesebb tartományra (50–50 000 Hz) terjed ki: fajtársaik egymással az ultrahang tartományban kommunikálnak. A többi rágcsálóval ellentétben növényi táplálékkal, főleg fűfélékkel, szénával, gyümölcsökkel, zöldségekkel táplálkozik. A magvak fogyasztása természetes élőhelyükön nem jellemző. […]

A tengerimalacok „nyelve” és viselkedése

1976-ban az angliai Leicesteri Egyetem pszichológia tanszékének kutatói kimutatták, hogy a tengerimalacok összesen 11-féle hangot tudnak kibocsátani, amelyekkel különböző érzések (éhség, fájdalom, félelem, elégedettség, izgalom stb.) kifejezésére képesek. A kutatás szerint a tengerimalac legjellemzőbb hangja, az éles visítás vagy füttyentés csak az emberrel való kommunikációban használatos, mint figyelemfelkeltés, és jelentése általában „élelmet akarok!”. A tengerimalacok gyorsan képesek tanulni és különböző dolgokat egymáshoz kötni, érzéseiket kifejezni (például a hűtőszekrényajtó nyitását vagy a zacskózörgést rövid idő alatt megtanulják asszociálni az élelem érkezésével, s a későbbiekben már reflexszerű hangos visítással jelzik az embernek kívánalmukat: „élelem van a közelben!”). Főként azok a példányok tanulékonyak, amelyekkel sokat foglalkoznak, s egy kis figyelemmel az ember is hamar képes lesz felismerni, hogy mikor mit akarnak.

Könnyen megszelídíthető, barátságos, ám rendkívül félénk állatok. Szorult helyzetben félelmükben gyakran harapnak, ami kisebb sérülést okozhat, ezért kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. Ajánlatos társaságban (legalább párban) tartani őket, az egyedül tartott példányok ugyanis nagyon sok emberi törődést és időt igényelnek. A kisebb testű rágcsálókkal ellentétben nem tudnak játszani a szakkereskedelemben kapható kisállat-játékokkal (mókuskerék, labda stb.), viszont szeretnek játszani fajtársaikkal és az emberrel. Kellő türelemmel meg lehet őket tanítani bizonyos szavak, mondatok megértésére, vagy hogy hívásra az emberhez szaladjon. Mozgásuk nem túl fürge, a többi rágcsálóhoz és a nyulakhoz képest nem túl ügyesek, ám gyorsan tudnak futni és bizonyos akadályokat átugrani vagy felugrani rájuk. [..]

A nemek tartása és összeszoktatása

Külön érdemes szólni az azonos, illetve eltérő nemű állatok tartásának kockázatairól. Ha a nőstény tengerimalac több mint egy éve egyedül van, nem ajánlatos nála fiatalabb hímmel összeszoktatni. Az idősebb hímet a nőstény nem bántja. Idősebb hímet fiatalabb hímmel ajánlatos csak összeszoktatni, így az idősebbik szinte gyermekeként kezeli a fiatalabbikat. Ennek az ellenkezője nem ajánlatos, mert fennáll annak a veszélye, hogy az újonnan érkezett idősebb hím harcot vív a területért, amellyel a másik sérülését, esetleg elpusztulását okozhatja. Nőstényt nősténnyel tartani nem hordoz különösebb kockázatot, mivel békésen megvannak egymás mellett. Bántalmazás csak abban az esetben fordulhat elő, ha az egyik nősténynek kölykei születnek, így gyakran a védelmükre kelhet. […]